Oldalak

2009. január 8., csütörtök

TOSZKÁN LAPÍTOTT CSIRKE



TOSZKÁN LAPÍTOTT CSIRKE
Már évek óta terveztem, hogy egyszer megsütöm így a csirkét, anno az ALFREDISSIMO-ban láttam. Most viszont az otthoni tartózkodásom alatt Nigella müsorát néztem és ö ugyan nem lapította kövel szét a csirkét, de hasonlóan vágta szét és úgy grillezte meg faszénen.

1 friss,egész csirke, só, bors, friss rozmaring, olivaolaj, citromlé

A csirkét a hasára fordítottam és a gerince mellett mindkét oldalon bevágtam, majd kiszedtem a gerinccsontot. Megsóztam majd visszafordítottam a hátára és szétnyitottam amennyire csak lehetett.Kézzel még lelapítottam kicsit. Ezt a felét is sóztam, borsoztam. A combhajlatokba rozmaringot tettem, leöntöttem kevés olivaolajjal. A ház körül találtam 2 nagy követ, sima tégla is megteszi, de az nem volt. A végén csak egyet pakoltam be alufóliába, mert elég volt.
Ezzel a kövel lelapítva betoltam a 200 fokos sütöbe. 30 perc után levettem a követ róla és a citromleves,olivaolajos, kicsit sós keverékkel kenegetve további 30 percig sütöttem. A végén kicsit grill alatt megpiritottam.

Köretnek hozzá a tálba krumplit, répát, hagymát és fokhagymát tettem és együtt sütöttem a csirkével.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése